Élek többé nem én

Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értettem. Galata2,20

Csak az él örökké, aki meghalt önmagának, vagy a világnak, vagy bárminek lenni, és akiben Krisztus él. Olyan tanítás ez, ami kemény beszéd, vagy kemény eledel. Pál többször, visszatérően azt mondja, hogy testiek vagytok, és a testi ember nem képes befogadni a lélek dolgait. Gondolhatnánk, hogy ez csak a fordítás miatt ilyen nehezen érthető, de nem, a görög szövegben is ilyen bonyolult. Mintha azt akarná mondani, hogy ti a saját életetek, testi, lelki, érzelmi, anyagi előmeneteletek, vagy az Istennél való hely biztosítása miatt akartok ebben hinni, de ez így nem megy. A test cselekedeteit lehetne úgyis összefoglalni, hogy az ember beteges önmagára-irányultságából fakadó cselekedetek. A lélek gyümölcsei pedig mind másra irányulnak. A “test” ezért szerintem az, hogy saját hasznunkat, saját élvezetünket hajszoljuk, és öntörvényűek vagyunk. A test a még mindig lázadó ember belső mohósága, ami önmagába kebelez, és amikor ad, akkor is elvesz (lásd Jézus mit mond a farizeusokról, akik jóságuk hasznát élvezik).

A lélek itt már nehezebb szó. Mert biztosan nem a mai értelemben vett lelket vagy lelkit jelenti, mert furcsamód az pont a bibliai értelemben vett testi. A pszüchikos szót használja Pál a “testi” ember leírására és a pszüché szóból származik a pszichológia szavunk is. Amikor mi ma azt halljuk, hogy “lelki”akkor vagy egy ilyen pszichológiai lelki-ségre gondolunk, vagy valami vallásos áhítatosságra, ami leginkább egyfajta szentimentális ürességet jelent, vagy legfeljebb pillanatnyi jó érzéseket. De amikor Pál azt mondja, hogy “lelki”akkor a pneümatikosz szót használja, és a pneüma az Újszövetségben Isten lelkére utal. Itt nem a mi lelkünkről van szó, hanem Isten lelkéről.

Amikor azt mondja Pál, hogy élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, akkor itt erről a “lelkiségről” van szó. Krisztus a Szentlélek jelenléte által bennem él.

Itt átadottságról van szó. Ezért használja a hagyományos ébredési nyelvezet ezt a szófordulatot, hogy “atadtam az életem”. Átadni az életem Krisztusnak, hogy többé ne én éljek, hanem Krisztus éljen bennem, az egy átadottságot igényel, amiben nem azon van a hangsúly, hogy én átadom, hanem azon, hogy neki átadom.

Gondold el, hogy valamit, ami a tiéd, átadsz valakinek, neki adod. Onnantól az már nem a tiéd, hanem az övé. Átadottság alatt azt érthetjük, hogy lemondok az önmagam feletti uralomról, önmagam tulajdonlásáról, és neki adom magam. Nem a magamé leszek, hanem az övé. Nem a magam életét élem, hanem az övét.