Mit csinálnál szívesen?

Erről a kérdésről az jut eszembe, amikor nagymamám mindig, amikor meglátogattam, a kedvencemet főzte, és a mit ennél szívesen volt a kérdése. De tudjuk, hogy amúgy enni sem azt esszük, amit szívesen ennék, sőt, van, amit szívesen mellőznénk, mégis kell enni, mert az a tápanyag, ami benne van, szükséges a működésünkhöz. Sőt, fokozhatom, hogy Pál Feri Atyánál olvastam egy tanulmányban, ami a segítő lelki egészsegvédelmének a témájáról szólt, hogy vannak minimumok, például ilyen a napi egy meleg étel. Nagyon furán hangozhat, de sokszor ezt a minimumot igen csak nehéz tartani, mert semmit nem “ennék szívesen”, és ha eszem, azért, mert józan eszem is van, és eszem akkor is, ha nem szívesen. A minimumélet sokszor a legnagyobb fegyelmezettséget igényli. Talán pont akkor, amikor nem “szívesen” élsz.

Minden fontos terület egy életbe integrált, és amikor valami változás kellene, az élet kerül a terítékre. Hogy végülis miért van az, hogy enni sem kívánok, és talán meghalni nem vágyok , mint Illés, (és közben agyonvállalni magam, mint akin kívül nincs más az ÚRnak), de jöhetne egy angyal, aki lángossal kínál. Fokhagymával és tejföllel. Köszi.

Az nem úgy van, hogy mit csinálnál szívesen, hanem úgy, hogy hogyan élnél szívesen. Enni nem kötelességből, hanem időt szánni a folyamatra, megtervezni, bevásárolni, elkészíteni, elfogyasztani, megemészteni. Ha az evés csak egy kötelesség, ott nem az evés a lényeg, hanem az élet.

Kit kívánnál szívesen? Senkit. Hát ez az. Hogy itt nem az a baj, hogy az étel nem finom. Nem az, hogy nincs mit. Ha én magam nem kívánom, “velem van baj”, és ezt nagyon idézőjelesen mondom, mert nem moralizálva, meg ítélkezve, de komolyan, hogy haver, ez nem van rendben. (a helytelen szórend szándékos volt amúgy). És aki nem van rendben, annak rendbe kellene jönnie. És ott kezdődik valami, peldáúl, hogy mit nem eszel szívesen, de mégis ezzel tömnek? Mitől van már hanyingered? Miből volt túl sok? Mit kell, akár szívesen, akár szívtelenül? Valljuk meg, az életben nagyon ritkán van olyan, hogy eldönthetjük, “mit csinálnál szívesen”. A nagymamák (sokszor a szülők nevelésének kárára) a kedvükben járnak az unokáknak, és annyi édességet ehetsz, amennyi beléd fér, mert finom, és szívesen eszed, csak nem biztos, hogy ez jót tesz neked. A túltolt élettel is ez van. Vagy mert valaki más tolta túl rajtam, vagy én toltam túl magamon. A lényeg ugyanaz, nem eheted csak azt, amit kívánsz. És ha nem kívánsz semmit, valamit akkor is enned kell. És néha eszem olyat is, amit szeretek, de többnyire azt eszem, amit elém tesznek, vagy amit rendelek, és legtöbbször azért, mert enni kell. Kell. (!!!) akár tecccik, akár nem tecccik. Akár szívesen, akár szívtelenül. Aztán sokszor evés közben jön meg az étvágy. De van, hogy meg kell értened, hogy mindegy, hogy mit ennél szívesen, vagy hogy hogyan eszed, de enned kell (!!!). Mindegy, hogyan élnél szívesem, és milyen életet, de élned kell. (!!!). Van ami nem kedv kérdése. És majd utána elfilozofálhatsz, meg szétterápiázhatod magad, vagy szétterápiáztathatod, ha akarod, hogy miért nem kívánod, de előbb edd. Előbb élj. Előbb csináld. Mert enni kell. Élni kell. Dolgozni kell.

Van, amit nem szívesen. Majd akkor azt nem. De a semmit átgondolni sem lehet. A semmin változtatni sem lehet. A semmi nem van, tecccik érteni, kérem? Ez is egy ilyen érem. Két oldala van. Remélem, érted, hogy érted, és nem ellened.