Mérgező pozitívitás

Gyorsan itt az elején tisztázom, hogy felejtsük is el azt a fajta pszichologizáló pozitivitást, amitől nekem már rég hányingerem van. És mellesleg, nagy örömömre, leszámítva a mindenevőket, ez a hullám elcsitulni látszik, és egyre kevésbé tolják az arcomba a pozitív pszichológiai közhelyeket. Örvendetes, mert ez nem így volt még pár éve. Vagy csak én választottam jobb barátokat, ezt már nem tudom. Azt viszont tapasztalom, hogy egyre egészségesebben használjuk a pszichológiai felismeréseket, köszönhetően annak, hogy rendelkezésünkre állnak a megfelelő források, és már nem divat olcsó pszichoközhelyekkel bombázni egymást, és közben valami spirituális pszichogurunak képzelni magunkat, aki tudja a mindentmegoldó tutit. Hát, örülök, hogy ez már nem divat.

Amiről most beszélni akarok, az viszont nem ez a pszichologizáló áramlat, hanem az általános pozitivítas.

A hozzáállásunk sokat számít, és akkor kell a legpozitívabban hozzáállni, amikor az élet a legnegatívabb forgatókönyv szerint halad. Igen, kell a pozitív hozzáállás, és kell, hogy lássunk magunk előtt, alkossunk, írjunk magunknak pozitív forgatókönyvet, lássuk a lehetőségeinket, és lássuk az élet alternatív útjait. Amikor baj van, kifejezetten, és fokozottan, és nagy dózisban szükség van a pozitivitásra. Ez olyan, mint az immunerősítés a fokozottan veszélyeztetett időszakban. Helyén van.

A baj ott van, és ez a trend viszont általános és a vallás területén már-már elurakodik, amikor a pozitivítas arról szól, hogy csak valami pozitívat halljuk. Csak az releváns, az legitim, az elfogadott, az elvárt, az agyonlájkolt, az rajongott, ami pozitív. De legalábbis jobban leszünk tőle. Ez két dolog miatt lehet, vagy azért, mert tényleg ennyire rossz állapotban vagyunk, vagy ennek inkább az az oka, hogy ebbe menekülünk a ránk váró élet kihívásai elől.

A pozitív hozzáállás mindig jó, és különösen akkor, amikor negatív dolgok érnek, DE a pozitív hozzáállás nem azt jelenti, hogy “ csak a jót látjuk”, hanem sokkal inkább azt, hogy akkor is az egészet(!) látjuk, amikor arra hajlanánk, hogy csak a rosszat lássuk. A pozitív hozzáállás mérgező mind az egyes emberre, mind egy közösségre, ha ez azt jelenti, hogy csak a jót látjuk, és a rosszat nem. A világban van rossz, vannak gonosz emberek, vannak káros viselkedések, mérgező helyzetek, sőt mérgező közösségek és kapcsolatok is, és felfedeztem, hogy szinte minden ilyen helyen egy felszínes cukormáz van jelen. Mindenhez tapsolás, mindenkit lájkolás, mindenhepiség. Az ilyen emberek nem akarnak tudni arról, hogy ők sem csak jók, és arról sem, hogy a közösségük sem csak jó.

Ez a kísértés különösen a mai fiatalokat veszélyezteti, de hála annak a szellemiségnek, ami arra tanított mindannyiunkat, hogy csak akkor vagy boldog, ha mindig jól érzed magad, ez mindannyiunkat fenyeget.

Ez a mérgező potitívitas lehetetlenné teszi a hétköznapi, meghitt, reális, igazi, és szerintem egészséges és biztonságos kapcsolatokat. Ellenben támogatja az ellenőrzés nélkül maradt mindannyiunkban meglevő rosszat, mert mind azt hazudjuk, hogy bennünk, köztünk az nincsen.

Én kifejezetten szeretem, hogy a keresztény üzenet olyan összetettségeket tartalmaz, ami arra emlékeztet, hogy nem csak jók vagyunk. Sőt, konkrétan azt tanítja, hogy az ember hajlama alapvetően a rosszra irányul. És hogy az erőfeszítés a jóratörekvéshez kell. Ahhoz, hogy a körülményeim ellenére, annak ellenére, hogy mit érzek, vagy gondolok, helyesen cselekedjek, vagy éljek, vagy szeressek. Nem mintha nem tudnám, hogy mi van, vagy mit gondolok, vagy mit érzek, tudom, de mégis értékek alapján “a jót” cselekszem. Mi a jó? Szerintem az, ami elősegíti hosszútávon az élhető életet.