Hogyan segít Isten?

Itt az elején, mindjárt hadd mondjam el, hogy ezt a kérdést én hogyan tettem fel magamnak: segítőként. Az, hogy Isten megsegít, vagy segítsen meg a Jóisten, vagy miért nem segít Isten, általában segítségre szorulás, vagy a segítségre való szükség nézőpontjából tesszük fel. Érthetően azt, aki segítségre számít, vagy segítségre van szüksége, egy a kritikus élethelyzetben egészségesenek mondható énközpontúság jellemzi. Szerintem a népi bölcsesség pont ezt jelenti, hogy segíts magadon, Isten is megsegít, hogy tedd meg magadért, amit meg tudsz, és Isten is megeszi, amit meg tud (vagy inkább meg akar). A segítség kérésének a képessége ezért érettségre utal, arra, hogy fel tudom ismerni, hogy valami meghaladja az erőforrásaimat, vagy a lehetőségeimet, és valaki más, vagy mások segítségére van szükségem, hogy ezzel elboldoguljak.

Szóval a legtöbb ember ezt a kérdést nem úgy teszi fel, mint egy segítő. Mert amikor egy segítő felteszi ezt a kérdést, és ha a segítő-identitásomban már érettebb vagyok, ez a kérdés két összetevőből áll: hogyan segít engem Isten, a másik pedig, hogy hogyan lehetnék a segítő Isten szolgája azzal, hogy az ő példáját követem a magam emberi, korlátozott lehetőségeivel és képességeivel. Tehát annak a kérdésnek, hogy hogyan segít Isten, nálam funkciója van, ami nem áll meg nálam, hanem kihat arra, hogy én hogyan segítek. Az emberek többnyire önmaguknál maradnak. Megkapják (ha megkapják) a segítséget, majd mennek tovább, miután megszűnt az elakadás. A segítő kapcsolata Istennel speciális. Azt hiszem, hogy az egyik legfontosabb felnőttkori felismerésem ez: ha segítő vagy, nagyon világosan kell látnod, hogy a helyzetedet azok, akik nem segítők, többnyire nem értik meg, és nincs is értelme elvárni, hogy megértsék. Ezt a szaknyelv “tárgynak” nevezi, és valamilyen fokú tárgyiasítást (azaz, hogy valami vagy valakinek, és nem valaki) minden segítő elszenved, ennek a mértékét lehet szabályozni, de velejárója a segítésnek. Amit Isten értünk, akiken segít, elszenved, azaz, hogy csak arra kell nekünk, hogy ha bajban vagyunk, segítsen, egyébként meg fütyülünk rá, minden segítő fájdalmas tapasztalata.

De térjünk a lényegre: Hogyan segít Isten? Van erről egy teológiai vízióm, aminek a kialakulásához kellett egy hosszan elnyúló és részben még ma is tartó kiégési folyamat. A kép egyszerű: Isten abban segít, hogy tehesd amit a helyzeted jobbrafordulásáért teszel. Téged erősít meg, és azért, hogy megtehesd mindazt, amit meg kell tenned azért, hogy megbirkózz a nehézségekkel. A kép kialakulásában fontos szerepe volt egy terápiás folyamatnak, ami egy évig tartott négy évvel ezelőtt. Ebben a folyamatban, ami alapvetően krízisterápia volt, pont azt éltem meg, hogy ez a normális működésem helyreállítására irányul. Szerettem, hogy semmi bonyolult nem volt a terápiában. Ami segített, határozottan a terapeuta hozzám való viszonyulása volt. Amit nagyon leegyszerűsítve így tudnék összefoglalni: hitt bennem. Segített meglátni az eddigi és a jelenlegi életemben az értékeket. Segített tisztábban látni a helyzetemet. És miközben segített rendszerezni a káoszban az életem, olyan erőforrásokra segített rátalálni, amelyek bennem voltak.

A másik fontos dolog az volt, hogy ez nem volt ingyen. Fizettem érte. Egy csomó óra munkával járt, amit nekem kellett elvégeznem, és még fizettem is érte, hogy valaki ebben a nehéz helyzetben munkával terheljen. A terápia annyira hatékony, amennyire komolyan veszed. Maga a folyamat az, amiben helyreállok. Ami kulcsszerepet kapott, az az elköteleződésem a helyzetem javulás mellett. Szerettem, hogy a terapeutám, aki majdnem egyidős volt velem, egy percig sem játszotta el, hogy több lenne nálam, de elősegítette, hogy felismerjem, hogy ahogyan ő elhívatottan él, én is épp ezt teszem, csak más formában. A terapeutám nem volt hívő. A vallásról csak akkor beszéltünk, ha én előhoztam, és nem befolyásolt abban, hogy hiszek-e, és hogy miben. Tiszteletben tartotta.

Azt hiszem, teológusként és lelkészként meglepő, de egy “világi” pszichológustól tanultam a legtöbbet arról a felnőtt éveimben, hogy hogyan segít Isten. Azt fedeztem fel, hogy a hétköznapi segítő helyzetekben is az olyan segítség, ami valóban segít, hasonló mintázatot mutat.

Hogyan segít Isten? Elhívatottan, és a segítése olyan, mint amikor felsegítünk valakit, aki elesett. Ha felálltam, és egyben vagyok, Isten örül, majd továbbmegy. Nem lesz örök segítőm utána. Ebben az értelemben mindannyian segítők lehetünk, de az már messzire vezetne, és egy érettebb egyházkép és szolgálat, életelhívás irányába mutat, hogy lehet, hogy ezt a kérdést nem csak én tehetem fel így lelkészként, hanem mindneki, aki Isten szolgája akármilyen hivatásban. De az tényleg messzire vinne. De igazán az vezetne előre. Ahol közösségi életet tapasztaltam, minenhol azt láttam, hogy ebben az értelemben ott mindneki mindneki “lelkésze” volt. De ez tényleg messzire vezetne.