Apu megfeszített fia vagyok

Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek! (1Kor16,13)

Hogyan is kezdjek neki ennek az egésznek? Gyermekkoromban nagyapámmal mentem templomba. Ő más férfiakkal egyetemben, kalapban és kifényesített csizmában, vasalt nadrágban, vasalt ingben és zakóban beült a férfioldalra, és a kalapját a padsor végében más férfiak kalapjával együtt otthagyta. Mert a férfiak fedetlen fővel dicsérik az Istent.

Nagyanyám fejkendőben ment az asszonyokkal egyoldalra. A férfiakkal szemben. A pap beszélt, ezt én akkor még nem értettem. A kántor, a pap, és az első sorban ülő presbiterek is férfiak voltak, es az Istenről a termetes férfiember a szószékent azt mondta, hogy volt egy apa, akinek volt két fia. A fiatal lányok, akiknek fejét “még nem kötötték be”, a hajadonok hajadonfőtt ültek az asszonyok melletti padsorban. A fiatal fiúk a férfiakkal szembeni karzatról figyeltek, és ha rosszalkodtak, és az apjuk látta, otthon apu megkínálta a fiát egy adag nyaklevessel. Mert a templom szent hely.

Isten atya, Istennek van fia. De a templomban a férfiak oldala egyre foghíjasabb lett az évek alatt. A templom egyre asszonyosabb lett. Ahogyan teltek az évek, az ember azon gondolkodik el, hogy hogyan lehetne lelkészként “női témákat” találni az amúgy férfias bibliai történetekben.

Nehéz erről úgy beszélni, hogy mindenki értse, hogy ez nem a nőkről szólt soha. De mégis beszéljünk róla, hogy az emberfia lányos zavarában már nem tudja, mit keres a szószeken a templomban, ahol csupa leány és asszony hallgatja. Egyre inkább kerestem a férfiakat. Az apákat és a fiakat. Azóta a nagyapák már meghaltak. De amerre mentem, mindenhol ezt leltem, hogy az anya, és a lánya hallgatja, mit mond egy egy férfi lelkész a férfi Istenről és a férfi fiáról.

Egyre kellemetlenebbül érzi férfiként magát az ember, mint amikor kamasz vagy és lányokkal barátkozol. Hogy apámat idézzem, anyámasszony katonája vagy, vagy mit aki az anyja szoknyáján ül. És igen, az ember, ha szoros életközösségben él ennyi nővel, végül eltöketlenedik. Mert a nők természetüknél fogva finomabb lények. Legalábbis abban, ahogyan a világot elképzelik. Aztán nem szeretik a nyílt agresszív megnyilvánulásokat, így egymás szemét is észerevétlenül nyomják ki mosolyogva.

Amikor 12 voltam, apám külföldre ment dolgozni, és az anyámmal meg a húgommal éltem. Egy ificsoportba jártam, ahová 25 lány járt, meg rajtam kívül még két fiú. Nehéz az élet, ha ennyire kisebbségben eléd. Vagy elnyomnak, vagy túlszeretnek, de veszélybe kerül mindenképpen a másságod, és nagyon nehéz megmaradni annak, ami vagy, apád fiának.

Egyre magányosabb lettem, és a srácok később komolyabbak lettek, és az olyan komolytalan dolgokat, mint a templom, meghagyták a lányoknak.

Később teológiára mentem. Felüdülés volt, hogy rengeteg volt a fiú, és a tanáraim többsége is férfi volt. De a teológiának vége lett, és lelkészként ugyanoda tértem vissza, ahol a padban az asszonyok ülnek szemük sarkában könnyeket morzsolva a prédikáció hallgatása alatt.

Ez nem a nőkről szólt soha. A férfiak vonultak ki belőle. És ezt a területet feladva odébbáltak. Itt vagyunk még mi, a lelkészek, meg a kihalásban lévő egyedek a már el nem választott padsorokban. A vége ennek az lesz, hogy a férfiak majd bekötözik a fejüket és az utolsó kapcsolja le a villanyt.

Nem akarok apokaliptikus lenni, és ez nem csak az egyházról szól. Férfifodrászatba járok, ahová nőknek belépni tilos. Jézusnak 12 férfi volt a tanítványa. Minenhol ott voltak a nők, mert az így rendben van. De volt olyan, hogy a férfiak dolga. Meg olyan is, hogy az asszonyoké.

Hiányoznak a férfiak. És oda vágyom én is, ahol vannak, el innen, hogy ne egy kihalófélben lévő faj egyik utolsó példánya legyek.

Apu, mit tegyek, hogy férfi legyek?