Ágy, asztal, TV

Vettem egy ágyat.

Egy egyszemélyeset. Ez kifejezi az egyszemélyes életemet.

Két kis fazekat is vettem, és lassan megtanulok akkora adag ételt főzni, amit egyedül el is tudok fogyasztani. Az életem személyreszabása is loading…

Az ember, ha elválik, sok mindent átértékel. Nem azért, mert minden rossz volt, vagy az egészet újra kell kezdeni, hanem azért, mert valami olyasminek lett vége, ami nélkül az egész megváltozik. Talán egy hivatás elhagyása hasonlíthat erre. Ha nem lennék már lelkész, valószínűleg újra ki kellene találnom magam. És ez nem csak egy megújulás, mert az nyilván kell egy olyan hivatásnál, amiben a relevancia kulcsszerepet kap, hanem egészében újra kellene keverni a lapokat. Remélem, ezt nem kell majd átélnem soha, bár semmi nem kizárt.

Nem volt B tervem, mert semmiben nincsen B tervem, amiben tényleg hiszek. Amiben hiszek, az all in. Arra ráteszek mindent. És szerintem ez így is van rendjén minden elköteleződésben. Az óvatosak menekülőútvonalakat építenek, mert arra készülnek, hogy ennek vége lesz. Ők nem hisznek abban, hogy ez menni fog, és fura, hogy ezzel egyébkén meg is ássák a sírját. Mert ha nem állok benne valamiben egészen, fél lábbal a sírjában állok, és félszívvel vagyok benne, szívem másik felével meg állandóan temetem az egészet.

Szóval egy ágy. Utoljára még a szakítás előtt együtt vettünk bútorokat. Az utolsó év nagy bútorvásárlásainak az eredményét egy éve elajándékoztam. Komoly eredménynek és határnál élem meg, hogy eljutottam ide. Hogy öt év után mintha lenne B tervem. Ami nyilván valójában az, hogy van tervem. De ez is a terv, és nincs B terv. Nem lehet szerintem úgy élni, hogy átmenetileg az A életet élem, és ha esetleg nem menne, életbe léphetne a B élet. Én nem vagyok ilyen. Talán lehet úgy is, de én abban nem hiszek. Az all in-ben hiszek.